Könnyű kezelés

  • Nagyítás 100%
  • Betűméret 100%
  • Sorköz 100%
  • Szóköz 100%

nnk emblema logo

nnk cim telefon

A példaképek fontosságáról beszélt az emberi erőforrások minisztere kedden Budapesten, mielőtt egészségügyi elismeréseket adott át. Kásler Miklós úgy fogalmazott: példaképeket kell választani az életben és a nyomdokaikban kell járni, ápolva a hagyatékukat.

Kijelentette: a kitüntetéseknek mögöttes tartalmuk van, amit ha kultúrtörténetileg kell értelmezni, akkor vissza kell nyúlni az ókori filozófiáig, a sztoáig. Eszerint az embernek azzal kell foglalkoznia, aminek van értelme, és azzal nem, ami nem tartozik rá és nincs hozzá semmi köze - fogalmazott.

Jelezte, a díjazottak azzal foglalkoztak, amit érdemben voltak képesek művelni, és ez jelenik meg a klasszikus magyar orvoslás két óriásának élettörténetében: Semmelweis Ignácéban és Battyhány-Strattmann Lászlóéban.

Semmelweis Ignácról azt mondta: a legmagasabb tudományos igényességgel, rendkívüli megfigyelőképességgel, szorgalommal, valamint egy új módszer, a statisztika alkalmazásával olyan felfedezést tett, ami valóban emberek életének millióit mentette meg.

Hangsúlyozta: Semmelweis megvívta a maga harcát abban a szellemiségben, ami a keresztényi gyógyítás alapelve. Ez az élet mindenek feletti tiszteletét, együttérzést, a segítségnyújtásra való képességet jelenti - fűzte hozzá a miniszter, megjegyezve, Semmelweis kitartott a tanításai mellett még a saját egészségének feláldozása árán is.

Az egészségügy területén végzett kivételesen magas színvonalú, példaértékű munkája elismeréseként Semmelweis Ignác-díjat kapott Müller Cecília országos tisztifőorvos.

Egészségügyi díjátadó kitüntetettjei: https://cdn.kormany.hu//uploads/sheets//1/14/143/1439e5832308f2e70c8f3cc66e9af69.pdf

További részletek: https://kormany.hu/hirek/szukseg-van-peldakepekre

Semmelweis1

Semmelweis2

SSL ClassC

bm

Minden jog fenntartva © 2023, Nemzeti Népegészségügyi Központ

Adatkezelési tájékoztató

Akadálymentességi nyilatkozat

Mentés
Sütik testreszabása
A többi weblaphoz hasonlóan mi is sütiket használunk a weblap teljesítményének fokozására, amennyiben ezeket visszautasítja az oldal működése bizonytalanná válhat!
Mindent elfogad
Mindent visszautasít
Analytics
Az adatok elemzésére használt eszközök egy webhely hatékonyságának mérésére és működésének megértésére.
Google Analytics
Elfogad
Visszautasít