nnk emblema logo

nnk cim telefon

A Kormány az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó SARS-CoV-2 koronavírus világjárvány (a továbbiakban: koronavírus világjárvány) következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében a 478/2020. (XI. 3.) Korm. rendeletben Magyarország egész területére veszélyhelyzetet hirdet ki, mely kormányrendelet hatályát az 505/2020. (XI. 17.) Korm. rendelet (a 2020. november 4-én kihirdetett veszélyhelyzettel összefüggő rendkívüli intézkedések hatályának meghosszabbításáról) meghosszabbította. Jelen dokumentum a veszélyhelyzetre tekintettel egységes útmutatóként szolgál valamennyi megelőző-felvilágosító szolgáltatást (továbbiakban: MFSZ) végző szervezet esetében. Jelenleg is hatályos jogszabály alapját a 42/2008. (XI. 14. ) EüM-SZMM együttes rendeletben foglaltak biztosítják.

A javaslatokban, illetve járványügyi és infekciókontroll szabályok aktuális eljárásrendjében foglaltak betartása valamennyi MFSZ-t nyújtó szolgáltató számára kötelező, ha jogszabály, illetve jogszabály alapján kiadott hatósági rendelkezés eltérő szabályokat nem állapít meg. A javaslatokban foglaltak visszavonásig érvényesek.

A javaslatok elsődleges célja az MFSZ-ben résztvevő személyek (kliensek és szolgáltatást nyújtók egyaránt) életének-, egészségének védelme, a koronavírus világjárvány tovább terjedésének megelőzése.

Annak érdekében, hogy elkerülhetőek legyenek az újabb korlátozások, az alábbi járványügyi szabályok betartása fontos.

Kulcs üzenetek

  • A megfelelő kézhigiéné a vírusterjedés megelőzésének legfontosabb eszköze. Az MFSZ üzemeltetője, fenntartója gondoskodjon kézmosási vagy kézfertőtlenítési lehetőségről rendszereden.
  • Ügyeljünk a megfelelő távolságtartásra! Kerüljük a zsúfolt helyszíneket, mindenki maradjon egymástól legalább 1,5 méterre!
  • Viseljen orrot, szájat eltakaró maszkot! Ez különösen fontos olyan helyeken és helyzetekben, amikor a távolságtartás (1,5 méter) nem tartható.
  • Az MFSZ üzemeltetője, fenntartója gondoskodjon a gyakori takarításról, fertőtlenítésről!
  • Ha tüneteket észlel magán (akár csak enyhe náthát vagy hőemelkedést), maradjon otthon!

Fontos, hogy az MFSZ-t nyújtó szolgáltatók napra kész információkkal rendelkezzenek a megelőzéshez kapcsolódóan közzétett információkról. Aktuális információkról a www.koronavirus.gov.hu, www.nnk.gov.hu, www.kormany.hu, www.szocialisportal.hu, www.magyarkozlony.hu honlapok nyújtanak tájékoztatást.

 

  1. A COVID-19 terjedés és környezeti túlélése

A SARS-CoV-2 egy légúti vírus, amely elsősorban cseppfertőzéssel és közvetlen érintkezés útján terjed. A fertőzött személyekkel kapcsolatba kerülők a köhögés, tüsszögés során keletkező, vírust tartalmazó cseppek vagy aeroszol belégzésével fertőződhetnek meg. A cseppek a környezeti felületekre érkezve is hosszabb-rövidebb ideig fertőzőképesek maradhatnak és közvetítik a fertőzést.

A legújabb kutatások szerint a SARS-CoV-2 vírus túlélése a különböző felületeken hasonló más koronavírusokéhoz: a felület típusától, a hőmérséklettől, a vírustörzstől és a páratartalomtól függően 2 óra és 9 nap között változhat. A műanyag- és fémfelületeken akár 2-3 napig fertőzőképes maradhat. Magasabb hőmérséklet és a közvetlen napfény gyorsítja a vírusok inaktiválódását. Az általánosan használt fertőtlenítőszerek, 0,1 %-os hypo, 70%-os alkohol vagy 0,5 %-os hidrogén-peroxid, 1 perc alatt inaktiválják a vírust a felületeken.

Javasolt a bejáratnál és más területeken plakátok kihelyezése, amelyek felhívják a figyelmet a higiénés szabályokra és annak betartására. Ezen belül a köhögési etikett betartására, a szokásos érintkezési formák közül a kézfogás, puszi lehetőség szerinti kerülésére, a gyakori, alapos, legalább 30-40 másodpercig tartó szappanos kézmosásra, kézfertőtlenítésre, az általános higiénés előírások betartására, a felületek fokozott fertőtlenítésére.

Köhögési etikett: papír zsebkendő használata köhögéskor, tüsszentéskor, a használt zsebkendőt ki kell dobni, majd kezet kell mosni.

  1. Helyiségek, felületek fertőtlenítése

Indokolt naponta többször fertőtleníteni azokat a felületeket, melyeket kézzel gyakran érintenek (ilyenek pl. az ajtókilincsek, korlátok, villanykapcsolók, liftek hívó gombja, WC lehúzók, asztalok, íróasztalok, billentyűzetek, mobiltelefonok, stb.) Ezeknek a felületeknek a fertőtlenítésére virucid (vírusölő) hatású felületfertőtlenítők, illetve a fertőtlenítő kendők is megfelelőek.

Takarításhoz virucid hatással rendelkező készítményeket kell használni. A fertőtlenítő szereket (megfelelő töménységben + időtartamig), a gyártó által feltüntettek szerint, a kémiai biztonság általános szabályainak figyelembevételével kell alkalmazni. A fertőtlenítőszerek Magyarországon engedélykötelesek, az országos tisztifőorvos által kiadott engedély számát fel kell tüntetni a címkén. Minden esetben csak engedéllyel rendelkező (a megfelelő hatásosságot garantáló) terméket szabad vásárolni. A fertőtlenítő-tisztítószerek zárt, elkülönített tárolását meg kell oldani.

A vizesblokkokban a kézmosás és kézfertőtlenítés lehetőségét biztosítani kell. Ajánlott a fertőtlenítő hatású folyékony szappan, mert ennek alkalmazásával egy fázisban végezhető el a kéztisztítás és a kézfertőtlenítés.

A textíliák gépi úton történő fertőtlenítő mosása termodezinfekciós és kemo-termodezinfekciós mosási eljárással történhet.

A kórokozók számának csökkentése érdekében naponta több alkalommal javasolt az alapos szellőztetés (ajánlatos több nyílászáró egyidejű nyitásával kereszthuzat keltése) végzése. A hulladékot (szemetet) zártan kell gyűjteni és tárolni, rendszeresen el kell szállíttatni. A hulladék gyűjtésére szolgáló tartályokat, a tárolóhelyeket és környezetüket rendszeresen, de legalább hetente kell tisztítani és fertőtleníteni.

A szociális helységekben biztosítani kell a szappanos kézmosási lehetőséget, melyet vírusölő hatású kézfertőtlenítési lehetőséggel kell kiegészíteni. Kéztörlésre papírtörlők használata javasolt. Textiltörölköző használata kifejezetten kerülendő.

  1. Közösségi tér – egyéni/csoportszoba

Amennyiben lehetséges, a közösségi térben kihelyezhető legyen egy érintés nélkül használható alkoholos kézfertőtlenítőszer adagoló.

A közös helyiségekben, egyszerre csak annyi személy tartózkodjon, hogy biztosítva legyen a legalább 1,5 m-es távolság tartás. Emellett akkor is javasolt maszkot viselni, ha a távolságtartás biztosítható. Hasznos lehet egy táblát az ajtóra elhelyezni, hogy egyszerre hány ember tartózkodhat bent.

A különféle légtechnikai eszközök növelhetik a kockázatot a levegő keverésével, a vírusos cseppek lebegtetésével, valamint a kórokozók szállításával. A mesterséges szellőztetés helyett, a megelőzés érdekében, ezért javasoljuk a természetes szellőztetés alkalmazását. Amennyiben a légtechnika nem kapcsolható ki, úgy szükségesnek tartjuk a tiszta, friss levegő arányának növelését a belső térben. A friss levegő pótlás minimum 10 L/s/fő legyen. A friss levegő befúvását a szokásosnál néhány órával előbb el kell kezdeni, és néhány órán át tovább kell működtetni.

A forgódobos hővisszanyerők (forgódobos hőcserélők, regiszterek) közvetítik a mikroorganizmust a használt és a friss levegő ág között, ezért ezeket a készületeket mindenképpen kapcsolják ki. Kerülendő továbbá minden olyan egyéb műszaki megoldás, amely az elhasznált levegő egy részét visszajuttatja a friss levegő ágba.

Továbbra is használhatók az olyan hőcserélők, ahol nincs levegő visszakeverés, amely garantálja a friss és az elhasznált levegő 100%-os elkülönítését.

Az olyan légtechnikai készülékek, amelyek friss levegő pótlására nem alkalmasak, hanem csupán a belső levegőt forgatják (pl. split klíma és fan-coil berendezések), a levegőben tartják a vírusokat, így növelhetik a fertőzés kockázatát. Javasoljuk ezeknek a készülékeknek a kikapcsolását. Amennyiben ezek nem kapcsolhatók ki, gyakori fertőtlenítésük javasolt. Ventilátorok használata csak folyamatosan kitárt ablakok mellett javasolt a helyiségekben több személy egyidejű tartózkodása esetén. E készülékek kitárt ablakok mellett segíthetik a beltéri levegő gyors kicserélődését, ezáltan a kórokozók koncentrációjának csökkentését, zárt ablakok mellett azonban fokozzák a fertőzés kockázatát.

Egyes UV-fénnyel, HEPA-szűrővel vagy elektrosztatikus légszűrővel működő mobil légtisztító készülékek csökkenthetik a levegőben lévő vírusok számát, azonban szintén hozzájárulhatnak a vírusos cseppek lebegtetéséhez is. Hamis biztonságérzetet kerítve elterelődhet a figyelem az alapvetően fontos természetes szellőztetés szükségességéről, így akár emelhetik is a fertőzés kockázatát a zsúfoltabb belterekben.

Az UV-C fénnyel (germicid lámpával) ellátott légszűrő-készülékeknél fontos, hogy ózontermelődés-mentesek legyenek, azaz csak 253,4 nanométer feletti hullámhosszúságú ibolyántúli (UV-C) sugarakat bocsásson ki a készülékben működő UV fényforrás, mert az ennél rövidebb hullámhosszúságú UV fény alkalmazásánál ózon termelődik Emellett fontos, hogy az UV-fény zárt rendszerben működjön, és teljesen fedett legyen a szem- és bőrkárosodás elkerülése érdekében. Az elektrosztatikus szűrővel rendelkező készülékek előírt tisztításának elhagyása a hatékonyságot csökkenti, ózontermelő légtisztítók használata ellenjavallt, mivel az ózon káros az egészségre, s Magyarországon nem engedélyezett a használata.

  1. Egyéni védőeszközök – légzésvédelem (maszkok, félálarcok)

Az egészségügyi maszkok nem képesek önállóan a fertőzések megelőzésére. Viselőjének kombinálni kel a megfelelő kézhigiéniával és más megelőzési technikákkal. Olyan esetekben, amikor a távolságtartás (1,5 méter) nem biztosított feltétlenül szükséges a maszk viselése, de akkor is javasolt, ha a távolság biztosítható.

A sebészi maszknál nagyobb védelmet nyújtó légzésvédő félálarcok (FFP2 vagy FFP3) az egészségügyi ellátás során is csak aeroszol képződéssel járó beavatkozások, például intubáció, bronhoszkópia során szükségesek. Ez teljesen valószínűtlen és életszerűtlen a megelőző felvilágosító szolgáltatás során, ezért beszerzésük, alkalmazásuk nem indokolt.

  • Maszkviselési szabályok:
  • maszk felvétele előtt kezet kell mosni szappannal és vízzel, vagy kézfertőtlenítést kell végezni engedélyezett kézfertőtlenítő szerrel;
  • az orrot és a szájat is takarnia kell,
  • kerülni kell a maszk külső oldalának érintését, vagy utána kezet kell mosni vagy fertőtleníteni
  • a maszkot cserélni szükséges, ha az átnedvesedett.
  • a maszkot a fülnél rögzítést biztosító pántnál kell eltávolítani, a külső oldal érintése nélkül. Zárt kukába kell dobni, majd utána kezet kell mosni vagy fertőtleníteni.
  • Kézvédelem (kesztyűk)

A kesztyűk viselése nem biztosít teljes védelmet a kéz kontaminációja ellen. A hosszú idejű használata, megfelelő higiéniai lehetőségek hiányában szintén kontaminációhoz vezethet. A helytelen vagy felesleges kesztyűhasználat parazlás, kimaradnak miatta kézfertőtlenítési lehetőségek és nem csökkenti a fertőzés átadásának valószínűségét. A már használt kesztyűk ismételt felvétele, nem megfelelő viselkedési normák gyakorlása, helytelen eltávolítás mind a fertőzésforrások átvitelével járhat. A kesztyű viselkedése közben óvakodni szükséges az arc, szem, orr és minden olyan felület (kulcs, telefon, pénztárca, stb.) felesleges érintésétől, amelyet a kesztyű nélkül, azok fertőtlenítése előtt is érinteni kell.

  1. Klienskapcsolat

A megfelelő fizikai távolságtartás betartása az intézmény területén belül rendkívül fontos a vírus tovább terjedésének megakadályozásában. A sorban állás, várakozás szabályait figyelembe véve a várakozók között 1,5 méteres távolságot kell tartani, amelyet jól látható jelzéssel (esetleg felfestés, figyelemfelhívó táblák) szükséges biztosítani. Időpontok kiadásával korlátozni a feltorlódást, szükségesnél hosszabb idejű várakozást.

Az intézménybe való belépést megelőzően az ügyfelek és dolgozók testhőmérsékletének ellenőrzése (érintésmentes hőmérővel vagy biztosítva a hőmérők megfelelő fertőtlenítését az ellenőrzések között) kötelező, valamint szóban nyilatkozniuk kell arra vonatkozóan, hogy az elmúlt időszakban került-e járványügyi szempontból kockázatot jelentő személlyel kapcsolatba. Megemelkedett testhőmérséklet esetén az intézménybe nem lehet belépni, az igénybevevő és a dolgozó figyelmét fel kell hívni arra, hogy haladéktalanul keresse fel a háziorvosát a szükséges orvosi ellátás igénybevétele miatt.

A maszk viselése kötelező az ügyfeleknek és a dolgozóknak is. A köhögéssel, tüsszentéssel a különböző felületekre került vírus inaktivitálása érdekében fokozottan ügyelni kell az MFSZ-t biztosító intézmény tisztaságára, a napi fertőtlenítő takarítás (egyéniző és csoporthelyiségekben, folyosókon és a szociális helységekben) elvégzésére.

A helyiségek tisztántartásával kapcsolatban a „Helyiségek, felületek fertőtlenítése” rész nyújt bővebb tájékoztatást.

Elegendő számban és mennyiségben rendelkezésre kell állnia vírusölő hatású kéz- és felület-fertőtlenítőszernek és takarítószernek. A fertőtlenítőszereket minden esetben a gyártó által magyar nyelven feltüntetett használati utasítás szerint, megfelelő koncentrációban és megfelelő behatási idővel kell felhasználni, megfelelő szellőztetés mellett. A légtechnikai eszközök helyes használatát a „Közösségi tér – egyéni/csoportszoba” részben olvasható.

Zárt térben az esetleges kórokozók koncentrációjának csökkentése érdekében kiemelt figyelmet kell fordítani a folyamatos vagy rendszeres, fokozott intenzitású természetes szellőztetésre. A helyiségek ablakát időjárás és környező forgalom függvényében lehetőség szerint nyitva kell tartani, de legalább buktatva szellőztetésre kell nyitni.

  • MFSZ megkezdése

A jelenléti foglalkozásokat úgy kell megszervezni, hogy a helyiség kapacitásának figyelembevételével lehetőség szerint a 1,5 méteres védőtávolság betartható legyen. A 1,5 méteres védőtávolság megtartása mellett a maszk viselés kötelező. Törekedjenek a Szolgáltatók az ütemezésre, elkerülve a sorban állást, várakozást. Az MFSZ megkezdéséhez elkerülhetetlen a személyes találkozás. Ilyenkor történik a már megszerzett előzetes állapotfelmérés bemutatása, szerződéskötés, jelenléti ív aláírása, TDI kérdőív, egyéni beavatkozási terv készítése. Az egészségügyi veszélyhelyzet alatt az online térben történő MFSZ megkezdése előtt a kliensnek nyilatkoznia kell az online térben történő egyéni-, illetve csoportfoglalkozásokkal kapcsolatban. A mellékelt Nyilatkozat kitöltése is az első alkalommal történik – amennyiben a Szolgáltató és az igénybevevő is úgy dönt. A helyiségek tisztántartásával kapcsolatban a „Helyiségek, felületek fertőtlenítése” rész nyújt bővebb tájékoztatást.

  • MFSZ offline térben

A megfelelő fizikai távolságtartás betartása az egyéni-, illetve a csoport foglalkozások során rendkívül fontos. A foglalkozások során használt helységek adottságait figyelembe véve szükséges a személyek között a 1,5 m távolság tartása és maszk viselése.

A helyiségek tisztántartásával kapcsolatban a „Helyiségek, felületek fertőtlenítése” rész nyújt bővebb tájékoztatást.

 

  • MFSZ online térben

Az igénybevevő akadályoztatása esetén, az egészségügyi veszélyhelyzetet figyelembe véve az MFSZ egyéni és csoport foglalkozásai megtarthatók telekommunikációs eszközök (telefon, e-mail, különböző online konzultációt elősegítő programok) használatával. Minden esetben fokozottan figyelni kell az ügyfelek egymás előtti anonimitására és a titoktartás megőrzésére. Az MFSZ online térbeni megvalósulása eseténi is fontos, hogy az első, illetve a lezáró alkalommal szükséges a személyes megjelenés. Az MFSZ megkezdéséhez elkerülhetetlen a személyes találkozás. Ilyenkor történik a már megszerzett előzetes állapotfelmérés bemutatása, szerződéskötés, jelenléti ív aláírása, TDI kérdőív, egyéni beavatkozási terv készítése. Továbbá szükséges a személyes megjelenés a segítői folyamat lezárásakor is online tértben megvalósuló MFSZ esetén is, ekkor kerülhetnek aláírásra a jelenléti ívre felvezetett online konzultációk is. Az egészségügyi veszélyhelyzet alatt az online térben történő MFSZ megkezdése előtt a kliensnek nyilatkoznia kell az online térben történő egyéni, illetve csoport foglalkozásokkal kapcsolatban.

  • MFSZ befejezése

Szükséges a személyes megjelenés a segítői folyamat lezárásakor is online tértben megvalósuló MFSZ esetén is, ekkor kerülhetnek aláírásra a jelenléti ívre felvezetett online konzultációk. Ezt a foglalkozást is úgy kell megszervezni, hogy a helyiség kapacitásának figyelembevételével lehetőség szint a 1,5 méteres védőtávolság betartható legyen. A 1,5 méteres védőtávolság megtartása mellette a maszk viselés kötelező. Törekedjenek a Szolgáltatók az ütemezésre, elkerülve a sorban állást, várakozást. A helyiségek tisztántartásával kapcsolatban a „Helyiségek, felületek fertőtlenítése” rész nyújt bővebb tájékoztatást.

  1. Dokumentáció

Az MFSZ-ben résztvevő igénybevevő jelenléti ívén az egészségügyi veszélyhelyzet során is dokumentálni kell a megjelenések dátumát függetlenül, hogy a foglalkozás online vagy offline térben valósult meg.

Online egyéni- vagy csoportfoglalkozás esetén szükséges a megjelenés dátumát megjelölni a jelenléti íven, továbbá a Nemzeti Népegészségügyi Központ Drogmegelőzési Programok Osztályának megküldött számlát helyettesítő okmány megjegyzés rovatában is (például: online konzultáció, online csoportfoglalkozás). Az igénybevevő a jelenéti ívén szereplő alkalmakat az utolsó foglalkozás alkalmával áttekinti és aláírásával hitelesíti azok valódiságát.

Offline megjelenés esetén a korábban alkalmazott módon szükséges a dokumentációt vezetni.

Minden, jelenleg külön nem szabályozott kérdésben az MFSZ-re irányadó szakmai és etikai szabályok vonatkoznak.

Javaslatok melléklete:

  1. számú melléklet: Nyilatkozat MFSZ online térben megvalósuló egyéni-, csoportfoglalkozásán való részvételről
Melléklet(ek):
Download this file (NYILATKOZAT.docx)NYILATKOZAT.docx[ ][ ]
Download this file (NYILATKOZAT.pdf)NYILATKOZAT.pdf[ ][ ]

SSL ClassC

Minden jog fenntartva © 2019, Nemzeti Népegészségügyi Központ

Adatkezelési tájékoztató

Akadálymentességi nyilatkozat