Könnyű kezelés

  • Nagyítás 100%
  • Betűméret 100%
  • Sorköz 100%
  • Szóköz 100%

nnk emblema logo

nnk cim telefon

Jó ütemben halad a szervezett országos vastagbélszűrés; a 50-70 éves korosztályban 350 ezer vizsgálatra szóló meghívót küldtek ki, és 100 ezren már vissza is küldték a mintákat - erről az egészségügyért felelős államtitkár beszélt csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

Horváth Ildikó elmondta, a daganatos megbetegedések egy részének kialakulása az életmódra, a mindennapi szokásokra vezethető vissza, ezek megváltozásával elejét tudjuk venni bizonyos elváltozások kialakulásának.

Szintén fontos a rendszeres szűrővizsgálatokon való megjelenés, hiszen ezen megbetegedések korai stádiumban történő felismerésével jó eséllyel gyógyíthatók az elváltozások - emelte ki.

Kitért arra, hogy a tavaly novemberben elindított szervezett vastagbélszűrési kampány igazodik a több évtizedes népegészségügyi szűrések rendszeréhez. Jelezte, a szakma már 1993-ban elkészítette a lakossági szintű szűrési koncepciót, azonban a program elkezdése évekig váratott magára.

Horváth Ildikó kiemelte, a kormány több milliárd forintot fordít arra, hogy a lakossághoz minél közelebb vigyék a különböző szűrőprogramokat, így például szűrőbuszok járják az országot.

Az államtitkár arra bíztat mindenkit, hogy éljen a szűrések lehetőségével és vegyen részt az életkorának megfelelő különböző, megelőzést szolgáló vizsgálatokon.

Müller Cecília országos tisztifőorvos elmondta, hogy a második leggyakoribb halálok valamilyen daganatos megbetegedésre vezethető vissza, ezért is fontos a szűréseken való részvétel.

Közölte, 1800 háziorvos vesz részt a vastagbélszűrési programban, a szűrésre felszólító levél után a páciens háziorvosától kap egy székletmintavételhez szükséges csomagot, amelyet aztán a laboratórium kiértékel.

Az adatokat ismertetve a tisztifőorvos elmondta, a valamivel több mint százezer minta nyolc százaléka volt úgynevezett nem negatív, esetükben kolonoszkópiás vizsgálatra került sor, és közülük 309 embernél derült ki, hogy az elváltozás rosszindulatú. Közölte, hogy a vastag- és végbélrákszűrést kétévente megismétlik.

Székely György, az Új Szent János Kórház és Szakrendelő, I-es belgyógyászati osztályának osztályvezető főorvosa a vizsgálatokról elmondta, a vastagbéltükrözés előtt a betegeket felvilágosítják a beavatkozásról, arról, hogy milyen fájdalomcsillapításban részesülhet, ha kér. A beavatkozás 10-20 percet vesz igénybe.

Az országban 51 gasztroenterológiai centrum kapcsolódott a programhoz.

Forrás: kormany.hu

 

SSL ClassC

bm

Minden jog fenntartva © 2023, Nemzeti Népegészségügyi Központ

Adatkezelési tájékoztató

Akadálymentességi nyilatkozat

Mentés
Sütik testreszabása
A többi weblaphoz hasonlóan mi is sütiket használunk a weblap teljesítményének fokozására, amennyiben ezeket visszautasítja az oldal működése bizonytalanná válhat!
Mindent elfogad
Mindent visszautasít
Analytics
Az adatok elemzésére használt eszközök egy webhely hatékonyságának mérésére és működésének megértésére.
Google Analytics
Elfogad
Visszautasít