nnk emblema logo

nnk cim telefon

A gyógyászatban az ionizáló sugárzások felhasználásával végzett eljárásokat összefoglalóan radiológiai eljárásoknak nevezzük. Ezeknek három csoportját különböztethetjük meg, melyek a diagnosztikai radiológia, a nukleáris medicina (mely lehet diagnosztikai célú és terápiás), illetve a sugárterápia. Az ionizáló sugárzások alkalmazása során gondoskodni kell a páciensek és az őket támogatók megfelelő sugárvédelméről, melynek részletes szabályait a 21/2018. (VII. 9.) EMMI rendelet az egészségügyi szolgáltatások nyújtása során ionizáló sugárzásnak nem munkaköri kötelezettségük keretében kitett személyek egészsége védelmének szabályairól írja le.

A páciensek védelme érdekében sarkalatos fontosságú, hogy a megfelelő szakmai útmutatók álljanak rendelkezésre az egyes eljárások alkalmazásának feltételeiről (3. §), melyet az országos tisztifőorvos ezúton tesz közzé a honlapján. Az ezen oldalon található szakmai útmutatók tartalmazzák az egyes eljárások kivitelezésének részletes leírását, a szükséges kiegészítő berendezések felsorolását; ahol szükséges, ott a javasolt technikai paramétereket is közlik. Ezeken felül annak érdekében, hogy az ésszerűen elérhető legalacsonyabb mértékű legyen az eljárások kockázata, leírják az eljárások indikációit és kontraindikációit, alkalmazásukat terhesség esetén és a páciens várható sugárterhelésének mértékét.

     Általánosan indokolt radiológiai eljárások - FOGÁSZATI RADIOLÓGIA
Eljárás azonosítója Eljárás egyéb azonosítója (pl.: OENO kód, ha van) Eljárás megnevezése Az eljáráshoz alkalmazható berendezések Az eljárás helyes kivitelezésének leírása (útmutató)
DNT1 31010 Mandibula felvétel Panoráma fogászati röntgenberendezés ESzK_Fogászat​
DNT2 31020 Állkapocsízületi felvétel Panoráma fogászati röntgenberendezés
DNT3 31040 Radiographia dentalis panoramica Panoráma fogászati röntgenberendezés
DNT4 31050 Radiographia dentalis intraoralis, felvételenként Intraorális fogászati röntgenberendezés
DNT5 31060 Teleradiographia dentalis Cephalometriás fogászati röntgenberendezés
DNT6 - CBCT felvétel egy fogról Kúpsugaras tomográfiás (CBCT) röntgenberendezés
DNT7 - CBCT felvétel egy állcsontról Kúpsugaras tomográfiás (CBCT) röntgenberendezés
DNT8 - CBCT felvétel két állcsontról Kúpsugaras tomográfiás (CBCT) röntgenberendezés
DNT9 - CBCT felvétel teljes koponya Kúpsugaras tomográfiás (CBCT) röntgenberendezés
DNT10 - CBCT TMI felvétel Kúpsugaras tomográfiás (CBCT) röntgenberendezés
DNT11 - CBCT felvétel orrmelléküreg Kúpsugaras tomográfiás (CBCT) röntgenberendezés
DNT12 - CBCT felvétel belsőfül Kúpsugaras tomográfiás (CBCT) röntgenberendezés
DNT13 - CBCT felvétel orbita Kúpsugaras tomográfiás (CBCT) röntgenberendezés
DNT14 - CBCT felvétel sablonról Kúpsugaras tomográfiás (CBCT) röntgenberendezés

 

Általánosan indokolt radiológiai eljárások - NUKLEÁRIS MEDICINA
Eljárás azonosítója Eljárás egyéb azonosítója (pl.: OENO kód, ha van) Eljárás megnevezése Az eljáráshoz alkalmazható berendezések Az eljárás helyes kivitelezésének leírása (útmutató)
NMD1 3500A Pajzsmirigy jódtárolás vizsgálata gamma szonda, pajzsmirigy kamera 3500A_Pajzsmirigyjódtárolás
NMD2 35203 Pajzsmirigy szcintigráfia, I-131-gyel gamma kamera, SPECT 35203 Pajzsmirigy szc -131I
NMD3 35204 Pajzsmirigy szcintigráfia, I-123-mal gamma kamera, SPECT 35204 Pajzsmirigy szc- jód123
NMD4 35205 Pajzsmirigy maradványszövet stimulációja rhTSH kezeléssel iv. injekció (nem leképezés) lásd 3526A
NMD5 3520F Pajzsmirigy szcintigráfia Tc-mal( + tárolási adatok) gamma kamera, SPECT 3520F_Pajzsmirigy szc Tc
NMD6 3520G Mellékpajzsmirigy szcintigráfia (TlCl vagy Tc-mal jelzett farmakonnal) gamma kamera, SPECT, SPECT/CT 3520G_Mellékpajzsmirigy
NMD7 3521A Perfúziós tüdőszcintigráfia gamma kamera, SPECT, SPECT/CT 3521A_Perfúziós tüdőszcintigráfia
NMD8 3521B Inhalációs tüdőszcintigráfia Tc-mal jelzett farmakonnal gamma kamera, SPECT 3521B_Inhalációs tüdőszcintigráfia
NMD9 35221 Szívizom perfúzió vizsgálata TlCl-dal (2 időpontban) gamma kamera, SPECT, SPECT/CT 35221TlCl, 3581B Tl-SPECT 2-időp
NMD10 35223 Szívizom perfúzió szcintigráfia Tc-mal gamma kamera, SPECT, SPECT/CT 35223 Tc MPS
NMD11 35225 Szívizom receptor szcintigráfia I-123 MIBG-vel gamma kamera, SPECT Kutatás
NMD12 3522A Májszcintigráfia gamma kamera, SPECT, SPECT/CT 3522A_Májszcintigráfia
NMD13 3522D Mellékvesekéreg szcintigráfia gamma kamera, SPECT, SPECT/CT 3522D_Mellékvesekéreg
NMD14 3522E Bélvérzés lokalizálás izotóppal gamma kamera, SPECT, SPECT/CT 3522E_Bélvérzés lokalizálás izotóppal
NMD15 35231 Meckel diverticulum lokalizálás izotóppal gamma kamera, SPECT, SPECT/CT 35231 Meckeldivertic
NMD16 3523B Áttekintő csontszcintigráfia gamma kamera, SPECT, SPECT/CT 3523B_3533A_Csont
NMD17 3523F Csontvelő (RES) szcintigráfia gamma kamera, SPECT, SPECT/CT Elavult módszer
NMD18 35240 Vese szcintigráfia gamma kamera, SPECT, SPECT/CT 35240 Statikus vese
NMD19 35243 Adrenerg receptor szcintigráfia I-131 MIBG-vel gamma kamera, SPECT, SPECT/CT 35243,34244 Adrenerg receptor
NMD20 35244 Adrenerg receptor szcintigráfia I-123 MIBG-vel gamma kamera, SPECT, SPECT/CT 35243,34244 Adrenerg receptor
NMD21 3524A Nyirokcsomó-nyirokút szcintigráfia gamma kamera, SPECT, SPECT/CT 3524A_Nyirokcsomo-nyirokút-lymphoszcintigráfia
NMD22 3524C Pótlék intraoperatív gamma szondával végzett mérésért gamma szonda (nem képalkotás) Kiegészítő eljárás
NMD23 3525A Gyulladás, tályog kimutatás, jelzett leukocytákkal gamma kamera, SPECT, SPECT/CT 3525A_Gyulladás, tályog kimutatása jelzett leukocytákkal
NMD24 3526A Jódtároló tumor keresés gamma kamera, SPECT, SPECT/CT 3526A_Jódtárolótumor
NMD25 3526C Immunszcintigráfia jelzett antitesttel, a teljes testről gamma kamera, SPECT, SPECT/CT 3526C_Immunszcintigráfia jelzett antitesttel, a teljes testről
NMD26 35271 Ga-szcintigráfia, a teljes testről gamma kamera, SPECT, SPECT/CT 35271 Galliumteljestest
NMD27 35274 Szomatostatin receptor szcintigráfia gamma kamera, SPECT, SPECT/CT 35274 Szomatosztatin-receptor
NMD28 3527C Pótlék laboratóriumi in vitro sejtjelzésért centrifuga (nem képalkotás) Kiegészítő, in vitro eljárás
NMD29 3530B Liquor keringés izotópvizsgálata gamma kamera, SPECT, SPECT/CT 3530B_Liquorkeringés
NMD30 3530D Liquor shunt-átjárhatóság vagy liquorcsorgás izotópos vizsgálata gamma kamera, SPECT, SPECT/CT 3530D_Liquor shunt_3580E_Agyi liquortér
NMD31 3530E Dinamikus nyálmirigy szcintigráfia gamma kamera, SPECT 3530E_DinamikusNyálmirigy
NMD32 3531C Radioventriculographia equilibriumban + EKG kapuzás gamma kamera, SPECT Kiegészítő eljárás
NMD33 3531D Kiegészítés: terheléses radioventriculográfia equilibriumban gamma kamera, SPECT Kiegészítő eljárás
NMD34 3531F Dinamikus inhalációs tüdőszcintigráfia, Tc-jelzett farmakonnal gamma kamera, SPECT ???
NMD35 3531G Oesophagus passzázs vizsgálata izotóppal gamma kamera, SPECT 3531G oesophagus passzázs
NMD36 35321 Gyomorürülés vizsgálata izotóppal gamma kamera, SPECT 35321 Gyomorürülés vizsgálata izotóppal
NMD37 35322 Vékonybéltranzit izotópos vizsgálat gamma kamera, SPECT 35322 Vékonybél tranzit izotópos vizsg
NMD38 3532A Májperfúzió vizsgálata izotóppal gamma kamera, SPECT ???
NMD39 3532B Dinamikus choleszcintigráfia gamma kamera, SPECT 3532B Dinamikus choleszcintigráfia
NMD40 3532D Kiegészítő enterogasztrikus refluxvizsgálat gamma kamera, SPECT 3532D Kiegészítő enterogasztrikus refluxvizsgálat
NMD41 3532E 3 fázisú szcintigráfia májhaemangioma kimutatására jelzett vvt-vel gamma kamera, SPECT, SPECT/CT 3532E_3-fázisú_Májhaemangioma
NMD42 3532F Máj FNH igazolás + lokalizálás 3 fázisú vizsgálata gamma kamera, SPECT, SPECT/CT 3532F Máj FNH igazolás
NMD43 3532G Vese angioszcintigráfia gamma kamera, SPECT 3533H,3532G 3532K,35334,3533J Dinamikus vese
NMD44 3532K Kiegészítés: vesico-uret. reflux vizsgálat mictio során gamma kamera, SPECT 3533H,3532G 3532K,35334,3533J Dinamikus vese
NMD45 35334 Kiegészítés: hólyagbeli vizeletretenció mérése gamma kamera, SPECT 3533H,3532G 3532K,35334,3533J Dinamikus vese
NMD46 3533A 3 fázisú csontszcintigráfia gamma kamera, SPECT, SPECT/CT 3523B_3533A_Csont
NMD47 3533H Kamera renográfia gamma kamera, SPECT 3533H,3532G 3532K,35334,3533J Dinamikus vese
NMD48 3533J Kamera renográfia, szeparált clearence meghatározással gamma kamera, SPECT 3533H,3532G 3532K,35334,3533J Dinamikus vese
NMD49 35605 Agyi receptor SPECT vizsgálat SPECT, SPECT/CT 35605_Agyi-receptor_DaTscan
NMD50 3580A Agyi regionális vérátáramlás nyugalmi SPECT vizsgálata SPECT, SPECT/CT 3580A_Agyi regionális vérátáramlás
NMD51 3580B Agyi regionális vérátáramlás terheléses SPECT vizsgálata SPECT, SPECT/CT lásd 3580A
NMD52 3580D Ictális agyi regionalis vérátáramlás SPECT vizsgálat SPECT, SPECT/CT lásd 3580A, 3530D
NMD53 3580E Agyi liquortér SPECT vizsgálata SPECT, SPECT/CT 3530D_Liquor shunt_3580E_Agyi liquortér
NMD54 3581A Szívizom perfúzió SPECT vizsgálata TlCl-dal 1 időpontban SPECT, SPECT/CT ???
NMD55 3581B Szívizom perfúzió SPECT vizsgálata TlCl-dal 2 időpontban SPECT, SPECT/CT 35221TlCl, 3581B Tl-SPECT 2-időp
NMD56 3581E Radioventriculográfia equilibriumban EKG kapuzott SPECT-el SPECT Kiegészítő eljárás
NMD57 3586B Kiegészítő SPECT/CT vizsgálat SPECT/CT Kiegészítő eljárás
NMD58 35920 Szívizom vizsgálata PET/CT-vel PET/CT ???
NMD59 35930 Tumor vizsgálata PET/CT-vel PET/CT 35960-35930_Egésztest_Tumor PET
NMD60 35950 Agy PET/CT vizsgálata PET/CT 35950_Agy-PET-CT
NMD61 35960 Egésztest PET/CT vizsgálata PET/CT 35960-35930_Egésztest_Tumor PET
NMD62 35970 Egy testtájék PET/CT vizsgálata PET/CT 35970_Egy testtájékPETCT
NMT1 35820 Radioimmun kezelés nem képalkotó beavatkozás szakmai irányelv
NMT2 35850 Kezelés radioizotóppal jelzett csontaffin foszfonát radiofarmakonnal nem képalkotó beavatkozás szakmai irányelv
NMT3 3590A Pajzsmirigy hyperfunkció kezelése radiojóddal nem képalkotó beavatkozás szakmai irányelv

 

Melléklet(ek):
Download this file (3521B_Inhalációs tüdőszcintigráfia.pdf)3521B_Inhalációs tüdőszcintigráfia.pdf[ ][ ]
Download this file (3522A_Májszcintigráfia.pdf)3522A_Májszcintigráfia.pdf[ ][ ]
Download this file (3522D_Mellékvesekéreg.pdf)3522D_Mellékvesekéreg.pdf[ ][ ]
Download this file (3522E_Bélvérzés lokalizálás izotóppal.pdf)3522E_Bélvérzés lokalizálás izotóppal.pdf[ ][ ]
Download this file (3523B_3533A_Csont.pdf)3523B_3533A_Csont.pdf[ ][ ]
Download this file (3524A_Nyirokcsomo-nyirokút-lymphoszcintigráfia.pdf)3524A_Nyirokcsomo-nyirokút-lymphoszcintigráfia.pdf[ ][ ]
Download this file (3525A_Gyulladás, tályog kimutatása jelzett leukocytákkal.pdf)3525A_Gyulladás, tályog kimutatása jelzett leukocytákkal.pdf[ ][ ]
Download this file (3526A_Jódtárolótumor.pdf)3526A_Jódtárolótumor.pdf[ ][ ]
Download this file (3526C_Immunszcintigráfia jelzett antitesttel, a teljes testről.pdf)3526C_Immunszcintigráfia jelzett antitesttel, a teljes testről.pdf[ ][ ]
Download this file (3530B_Liquorkeringés.pdf)3530B_Liquorkeringés.pdf[ ][ ]
Download this file (3530D_Liquor shunt_3580E_Agyi liquortér.pdf)3530D_Liquor shunt_3580E_Agyi liquortér.pdf[ ][ ]
Download this file (3530E_DinamikusNyálmirigy.pdf)3530E_DinamikusNyálmirigy.pdf[ ][ ]
Download this file (3531G oesophagus passzázs.pdf)3531G oesophagus passzázs.pdf[ ][ ]
Download this file (3532B Dinamikus choleszcintigráfia.pdf)3532B Dinamikus choleszcintigráfia.pdf[ ][ ]
Download this file (3532D Kiegészítő enterogasztrikus refluxvizsgálat.pdf)3532D Kiegészítő enterogasztrikus refluxvizsgálat.pdf[ ][ ]
Download this file (3532E_3-fázisú_Májhaemangioma.pdf)3532E_3-fázisú_Májhaemangioma.pdf[ ][ ]
Download this file (3532F Máj FNH igazolás.pdf)3532F Máj FNH igazolás.pdf[ ][ ]
Download this file (3533H,3532G 3532K,35334,3533J Dinamikus vese.pdf)3533H,3532G 3532K,35334,3533J Dinamikus vese.pdf[ ][ ]
Download this file (3580A_Agyi regionális vérátáramlás.pdf)3580A_Agyi regionális vérátáramlás.pdf[ ][ ]
Download this file (35203 Pajzsmirigy szc -131I.pdf)35203 Pajzsmirigy szc -131I.pdf[ ][ ]
Download this file (35204 Pajzsmirigy szc- jód123.pdf)35204 Pajzsmirigy szc- jód123.pdf[ ][ ]
Download this file (35205 Pajzsmirigymaradv.pdf)35205 Pajzsmirigymaradv.pdf[ ][ ]
Download this file (35221TlCl, 3581B Tl-SPECT 2-időp.pdf)35221TlCl, 3581B Tl-SPECT 2-időp.pdf[ ][ ]
Download this file (35223 Tc MPS.pdf)35223 Tc MPS.pdf[ ][ ]
Download this file (35231 Meckeldivertic.pdf)35231 Meckeldivertic.pdf[ ][ ]
Download this file (35240 Statikus vese.pdf)35240 Statikus vese.pdf[ ][ ]
Download this file (35243,34244 Adrenerg receptor.pdf)35243,34244 Adrenerg receptor.pdf[ ][ ]
Download this file (35271 Galliumteljestest.pdf)35271 Galliumteljestest.pdf[ ][ ]
Download this file (35274 Szomatosztatin-receptor.pdf)35274 Szomatosztatin-receptor.pdf[ ][ ]
Download this file (35321 Gyomorürülés vizsgálata izotóppal.pdf)35321 Gyomorürülés vizsgálata izotóppal.pdf[ ][ ]
Download this file (35322 Vékonybél tranzit izotópos vizsg.pdf)35322 Vékonybél tranzit izotópos vizsg.pdf[ ][ ]
Download this file (35605_Agyi-receptor_DaTscan.pdf)35605_Agyi-receptor_DaTscan.pdf[ ][ ]
Download this file (35950_Agy-PET-CT.pdf)35950_Agy-PET-CT.pdf[ ][ ]
Download this file (35960-35930_Egésztest_Tumor PET.pdf)35960-35930_Egésztest_Tumor PET.pdf[ ][ ]
Download this file (35970_Egy testtájékPETCT.pdf)35970_Egy testtájékPETCT.pdf[ ][ ]
Download this file (ESzK_Fogászat.pdf)ESzK_Fogászat.pdf[ ][ ]
Download this file (3500A_Pajzsmirigyjódtárolás.pdf)3500A_Pajzsmirigyjódtárolás.pdf[ ][ ]
Download this file (3520F_Pajzsmirigy szc Tc.pdf)3520F_Pajzsmirigy szc Tc.pdf[ ][ ]
Download this file (3520G_Mellékpajzsmirigy.pdf)3520G_Mellékpajzsmirigy.pdf[ ][ ]
Download this file (3521A_Perfúziós tüdőszcintigráfia.pdf)3521A_Perfúziós tüdőszcintigráfia.pdf[ ][ ]

SSL ClassC

Minden jog fenntartva © 2019, Nemzeti Népegészségügyi Központ

Adatkezelési tájékoztató

Akadálymentességi nyilatkozat