nnk emblema logo

nnk cim telefon

Egészségügyi kártevőnek minősülnek Magyarországon az alábbi rágcsálók:

Patkányok: Magyarországon jellemzően a vándorpatkány (Rattus norvegicus) fordul elő, sokkal ritkábban találkozhatunk a házi patkánnyal (Rattus rattus).

Egerek: Ember környezetében a házi egér (Mus musculus) fordul elő, de vidéki környezetben, főként ősszel, a hideg idő beköszöntével a szabadból egyéb egérfajok is az épületekbe húzódhatnak.

Közös jellemzőjük, hogy fürgén mozognak, jól másznak, szaglásuk különösen fejlett. Elsősorban éjjel aktívak, fészküket szinte kizárólag a táplálék keresése érdekében hagyják el. Az egerek fészke szinte mindig a táplálékforrásuk közelében, attól legfeljebb néhány méter távolságra található. A fal vagy padló nagyobb réseiben, de egy szekrény vagy kartondoboz belsejében is fészkelhetnek. A vándorpatkány fészkét leggyakrabban a föld alatt találjuk meg, ezt járatrendszer veszi körül, melynek több bejárata van. A patkányok leggyakrabban valamilyen épület, tereptárgy (járdabeton, betonalap, terasz, farakás, téglarakás stb.) alá építik fészküket. A patkányok táplálékkeresés közben több száz métert is megtehetnek, városi környezetben jellemző, hogy járataik a csatornarendszerrel összefüggnek. Természetes körülmények között az egerek inkább növényi eredetű táplálékot, főként gabonaféléket fogyasztanak, míg a patkányok mindenevők. A legtöbb, ember által fogyasztott élelmiszer és a haszonállatok takarmánya ideális táplálékforrás az egerek és a patkányok számára is.

SSL ClassC

bm

Minden jog fenntartva © 2023, Nemzeti Népegészségügyi Központ

Adatkezelési tájékoztató

Akadálymentességi nyilatkozat

Mentés
Sütik testreszabása
A többi weblaphoz hasonlóan mi is sütiket használunk a weblap teljesítményének fokozására, amennyiben ezeket visszautasítja az oldal működése bizonytalanná válhat!
Mindent elfogad
Mindent visszautasít
Analytics
Az adatok elemzésére használt eszközök egy webhely hatékonyságának mérésére és működésének megértésére.
Google Analytics
Elfogad
Visszautasít