Könnyű kezelés

  • Nagyítás 100%
  • Betűméret 100%
  • Sorköz 100%
  • Szóköz 100%

nnk emblema logo

nnk cim telefon

A vastagbélrák gyakorisága az 50 és 70 év közöttiek körében a legmagasabb - mondta az emberi erőforrások minisztere csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.

Kásler Miklós elmondta, hogy ősztől vastagbélszűrési programot indít a kormány; a célcsoport részvételi aránya várhatóan 40 és 50 százalék között lesz.

Népegészségügyi szempontból sikerről akkor lehet beszélni, ha a részvételi arány eléri az 50 százalékot, de a cél a 70 százalék feletti részvétel - fűzte hozzá.

Először székletvizsgálatot végeznek, majd - ha szükséges - vastagbéltükrözést - mondta. A műsorban elhangzott, hogy évente mintegy 7500 vastagbélrákos beteget regisztrálnak Magyarországon.

A miniszter szerint ez a szám nagyon magas, és évente mintegy 5000-en bele is halnak a betegségbe.

Ha a szűrés sikeres lenne, akkor több ezer életet lehetne megmenteni - mutatott rá.

Kásler Miklós csütörtök reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt mondta, Magyarországon a kolonoszkópos laborok száma kétszáz felett van, a programban ezek közül 50 vesz részt. A személyi háttér is biztosított: kétszáznál több orvos a szükséges számú asszisztenssel dolgozik majd a szűrésben.

Forrás: kormany.hu

 

Elérhetőségek

Név: Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ
Székhely: 1097 Budapest, Albert Flórián út 2-6.
Képviseletre jogosult: Dr. Müller Cecília Györgyi országos tisztifőorvos
Postafiók: 1437 Budapest, Pf. 777
Adószám: 15598787-2-43
Közösségi adószám: HU15598787
Bankszámlaszám: 10032000-00290438-00000000
IBAN: HU551003-2000-0029-0438-0000-0000
BIC (SWIFT) kód: HUSTHUHB

Vezetők elérhetőségei

 

Nemzetközi oltóközpont

Az oltóközpont elérhetősége ITT.

 

Vérvételi és Anonim HIV tanácsadás

További információk elérhetők ITT.

SSL ClassC

bm

Minden jog fenntartva © 2023, Nemzeti Népegészségügyi Központ

Adatkezelési tájékoztató

Akadálymentességi nyilatkozat

sz2020 also infoblokk kohezios alap

Mentés
Sütik testreszabása
A többi weblaphoz hasonlóan mi is sütiket használunk a weblap teljesítményének fokozására, amennyiben ezeket visszautasítja az oldal működése bizonytalanná válhat!
Mindent elfogad
Mindent visszautasít
Analytics
Az adatok elemzésére használt eszközök egy webhely hatékonyságának mérésére és működésének megértésére.
Google Analytics
Elfogad
Visszautasít