nnk emblema logo

nnk cim telefon

A települések szennyvizének összetétele sok tekintetben a szennyvíztelep által ellátott lakosság egészségi állapotának lenyomata. A települési szennyvíz járványügyi célú vizsgálata nem új terület, azonban a jelenlegi világjárvánnyal kapcsolatban intenzíven kutatott területté vált. Az eredmények több országban is igazolják, hogy a SARS-CoV-2 már a tömeges megbetegedéseket megelőzően, akár 4-10 nappal az esetszámok emelkedése előtt kimutatható szennyvízből. A vírus örökítőanyaga a tüneteket mutató és tünetmentes fertőzöttek székletében egyaránt jelen van (bár széklet útján történő fertőzésről még nincs bizonyíték), amely így megjelenik a szennyvízben. Fertőzőképes vírusokat az eddigi vizsgálatok a világon sehol nem mutattak ki szennyvízből.

Az új koronavírus szennyvízből történő kimutatását célzó módszerfejlesztés az NNK-ban a hazai járványhelyzet súlyosbodására reagálva, áprilisban indult, a mérések elsődleges célja a járványhelyzet előrejelzése. Heti rendszerességű mintavétel történik a három Budapesti szennyvíztisztítóból, valamint a megyeszékhelyek és néhány Budapest környéki város (Tököl, Biatorbágy, Szigetszentmiklós, Budakeszi, Százhalombatta) szennyvizéből (utóbbi 5 város szennyvizét aggregált mintaként vizsgáljuk). A vírusok szennyvízből történő kimutatásában nehézséget jelent, hogy egyenetlen eloszlásuk miatt a visszanyerés hatékonysága alacsony. Emiatt nagyobb létszámú lakosságot ellátó szennyvíztelepeket érdemes mintavételi helyszínül választani. Kisebb létszámú települések mintázása esetén az eredmények értelmezése a nagy mintavételi hiba miatt kérdéses. Fontos figyelembe venni, hogy a szennyvízminta negatív eredménye nem jelenti azt, hogy az ellátott lakosság körében nem fordul elő megbetegedés.

A szennyvízmintákból a laboratóriumba szállítást követően centrifugálással távolítjuk el az ülepedő szennyeződéseket. Ezután a mintákat ultraszűréssel koncentráljuk, majd a vírus örökítőanyagát kereskedelmi forgalomban kapható kittel tisztítjuk. A mintákkal párhuzamosan minden nap egy pozitív és egy negatív kontroll mintát is feldolgozunk: a negatív kontroll steril csapvizet, a pozitív kontroll ismert mennyiségű inaktivált vírust tartalmaz.

A vírus örökítőanyagának mennyisége valós-idejű kvantitatív polimeráz láncreakció (qPCR) módszerrel mutatjuk ki. A módszer megegyezik a humán (orr- és garatváladék) mintáknál alkalmazott eljárással.

Az eredmények értelmezése során problémát jelenthet, hogy a szennyvíz fekália-tartalma változhat, különösen pl. jelentős csapadék esetén, amely a minta hígulásához vezethet. Ennek kiküszöbölésére a PCR módszerrel mért víruskoncentrációkat korrigáljuk a szennyvíz fekális indikátorainak (fekális Enterococcusok) mennyiségi adataival, így eredményeinket a szennyvíztelep által kezelt teljes vízmennyiségen belül a szennyvíz eredetű frakcióra tudjuk vonatkoztatni.

Az ősszel tapasztalt esetszám emelkedést megelőzően a szennyvízben mért vírusmennyiség emelkedését tapasztaltuk, először néhány településen, majd az egész országban. Az augusztusban és szeptemberben mért, országszerte megfigyelhető koncentrációemelkedés egybeesett a járvány második hullámának hazai felfutásával. A 44. héttől (október vége) ismét hirtelen emelkedést tapasztaltunk az adatokban, összhangban a járványhelyzet súlyosbodásával.

A COVID-19 járvány hatására a nemzetközi tudományos közösségben minden eddiginél folyamatosabb információcsere zajlik, amelynek az NNK szakemberei is részesei. A számos országban, így hazánkban is zajló szennyvíz vizsgálatok eredményei alátámasztják, hogy a szennyvíz alapú epidemiológia bizonyítottan hatásos a SARS-CoV-2 közösségi terjedésének előrejelzésében.

Elérhetőségek

Központi telefonszám: +36 1 476 1100

Titkárság e-mail címe: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Az intézet levelezési címe: 1437 Budapest, Pf. 777

Az intézet címe: 1097 Budapest, Albert Flórián út 2-6.

Vezetők elérhetőségei

SSL ClassC

Minden jog fenntartva © 2019, Nemzeti Népegészségügyi Központ

Adatkezelési tájékoztató

Akadálymentességi nyilatkozat